0%

Arany, ezüst és lítium: egy régi mobil többet ér, mint gondolnád

utolsó módosítás: 2023. április 21. 17:05

A magyarok 85 százalékának zsebében ott lapul legalább egy mobiltelefon. Ez az arány a 14 év fölöttiek között már 95 százalék, azaz kis túlzással: szinte mindenkinek van mobilja. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a túlnyomó többség 3 évesnél fiatalabb készülékkel jár, nem nehéz belátni: a mobiltelefonokból képződő hulladék korántsem kis tétel a fenntarthatóság szempontjából.

Egy NMHH-kutatás szerint a Magyarországon forgalomban lévő mobilok több mint fele két évnél fiatalabb, túlnyomó többségük (85 százalék) pedig nem öregebb öt évnél. A technológia rohamos fejlődése mellett sem indokolt ez a gyors elavulás. A csere oka csak minden negyedik esetben a telefon elvesztése, eltörése. 35 százalékban a telefon vagy az akkumulátor megy végleg tönkre. Minden harmadik esetben elkerülhető lett volna a csere, de egy akció, a divat vagy egy ajándékba kapott mobil révén a felhasználó megszabadult az előző eszközétől.

A leselejtezett, eldobott mobiltelefonok azonban csak az esetek töredékében kerülnek az erre a célra kijelölt elektromos hulladékgyűjtőbe, ahol szakértő kezek között tud újrahasznosulni a belőlük származó számtalan ritka és értékes alapanyag. Legtöbbször évekig lapulnak egy-egy fiók mélyén akár érzelmi okokból, akár tanácstalanság következtében. És persze bennünk él a „jó lesz az még valamire” népi bölcsessége is.

Mi lett a sorsa a lecsrélt mobiltelfonnak? Felmérés.

Forrás: nmhh.hu

A legtöbbször persze nem lesz jó semmire sem, legrosszabb esetben pedig a kommunális hulladékban, (azaz: a kukában) végzi, ami a lehető legrosszabb forgatókönyv. Mint minden elektronikai eszköz, a mobil is tartalmaz veszélyes anyagokat (például ólmot és higanyt), amelyek mérgezik a vizeket, a talajt, végső soron tehát: minket, magunkat is.

Pedig a legtöbb elektronikai nagyáruház üzemeltet elektronikus hulladékgyűjtőt, de a mobilszolgáltatók is kötelesek átvenni a nem használt készülékeket. A mobilban ugyanis értékes és ritka fémek találhatók. Ezeket környezeti és gazdasági szempontból is érdemes újrahasznosítani.

A 3G-hálózatok kivezetése miatt sok régi készülék alkalmatlanná vált a mobilnethasználatra. 2022-ben már viszonylag kevés ilyen készüléket használtak, ezek lecserélését korszerűbb, 4G- vagy 5G-képes telefonokra pedig az NMHH is támogatta: aki 2022 februárja és 2023 márciusa között lecserélte 3G-s mobilját újabb telefonra, jelentős támogatást vehetett igénybe hozzá. A lehetőséggel mintegy 120 ezer mobiltulajdonos élt, összesen 4,2 milliárd forint támogatást felhasználva.

A leadott mobilok megsemmisítését és az értékes anyagok újbóli kinyerését erre szakosodott cégekre bízzák a kereskedők. Az elektronikai hulladékfeldolgozók rutinosan szerelik szét az összegyűjtött készülékeket, hiszen a nyomtatott áramkörökben arany, ezüst, réz, vas és más értékes anyagok találhatók. Így a legértékesebb alkatrész a nyomtatott áramköröket tartalmazó panel. Hogy ehhez hozzáférjenek, előbb feltörik a műanyag borítást, amit ledarálnak és újrahasznosítanak, a nemes- és színesfémeket, valamint a globálisan egyre ritkább lítiumot pedig kémiai úton nyerik ki, hogy újabb, modernebb készülékek alapanyagaivá váljanak majd.

Bár ma már jóval kisebb mértékben, mint akár 10 évvel ezelőtt, de minden elektronikai eszköz, ami nyomtatott áramkörökkel működik, tartalmaz némi aranyat. A fém-fém kapcsolatok hatékony adatátviteli sebességéhez ugyanis ipari aranyozásra van szükség.  Egymillió mobiltelefon összesen azonban még ma is mintegy 75 kilogramm aranyat tartalmaz. 

Emellett ritka és értékes anyag a telefongyártáshoz nélkülözhetetlen kobalt is, amelyet elsősorban szegény, polgárháborúval sújtott afrikai országokban bányásznak, nem ritkán gyerekmunkával. A bányászat ráadásul a kihalás szélén álló állatfajok, például a gorillák létét is veszélyezteti. Ez motiválta a világhírű etológust, Jane Goodallt, hogy kampányt indítson a használaton kívüli telefonok begyűjtésére. A hazai gyűjtőpontokról rendszeresen frissülő térképet találunk a janegoodall.hu oldalon.

A kampány folyamatosan zajlik, a kijelölt és működő gyűjtőpontokra bármikor leadhatóak a készülékek. Amik biztosan működnek országosan, azok a Decathlon áruházakban találhatóak.

Azzal is fenntarthatóbbá tesszük a kommunikációs ipart, ha nem ugrunk minden divat után, és jól működő telefonunkat nem cseréljük le azért, mert kijött egy újabb, menőbb típus. Ha pedig meghibásodik a készülékünk, sokszor olcsóbb és okosabb a javítást választani, különösen, ha a mobil már a szívünkhöz nőtt. Az Európai Unió már 2022 tavaszán megszavazott egy, a javításhoz való jog előmozdítását segítő irányelvet, amely az átfogó ipari átalakulás víziójának egy fontos lépése.

Ez is érdekelheti