0%

Az 5G itt van, de már érkezik a 6G is

A 2G, 3G, 4G és 5G rövidítések a mobilszolgáltatások egymást követő generációira vonatkoznak. Jelenleg Európában a 4G a leggyakoribb hálózati technológia, az 5G hálózatok pedig rohamosan fejlődnek és terjed az EU-ban is, ugyanakkor a távol-keleti telekommunikációs vállalatokat már évek óta a 6G-technológia megteremtése foglalkoztatja. Kutatóik víziója szerint adataink a jelenleg elterjedőben lévő 5G-nél több ezerszer gyorsabban fognak majd száguldozni a 6. generáció eljövetelével.

Szédületes adatátviteli sebesség

A 90-es években megjelent 2G-n még inkább csak telefonáltunk és sms-eztünk, a kétezres években indult 3G-n azonban már lehetett internetezni is. Igazán nagy technológiai ugrást a hazánkban 2012-ben elindult 4G-hálózat jelentette, adathasználatban és a telefonálás minőségében egyaránt. A Magyarországon 2019-ben debütált 5G bevezetésével pedig akár a vezetékes internetnél is gyorsabb és megbízhatóbb szolgáltatást kaphatunk. Miközben az 5G-s hálózat nyújtotta előnyökkel ismerkedünk, a Távol-Keleten már a jövőbe tekintenek: az olyan meghatározó telekommunikációs cégek, mint a Huawei, az Oppo és a Samsung kutatóit a 6G köti le. A szakértők úgy vélik, az újgenerációs mobilhálózat elméleti adatátviteli sebessége 8000-szer lesz gyorsabb az 5G-nél, azaz megközelítheti az 1 terrabyte/sec (TB/s) adatátviteli sebességet. 

 Az adatátvitel azt mutatja meg, hogy adott időegység, jellemzően egy másodperc alatt mennyi adatot képes a hálózat továbbítani. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Egy 14,4 kbps sebességű modem egy 50 oldalas, esszé jellegű írást, körülbelül 5 perc alatt, míg egy 2 Gbps adatátviteli sebességgel működő hálózat, egy enciklopédia teljes szövegét alig egy másodperc alatt továbbítaná. Egy terrabyte pedig 1024 gigabyte, tehát elképesztően magas adatmennyiség, melyet a 6G egy másodperc alatt képes lesz továbbítani!

Ren Zhengfei, a Huawei vezérigazgatója szerint azonban még legalább egy évtizedre lesz szükség, amíg kiforrott technológiává válhat a 6G. Először ugyanis meg kell határozni az iparági szabványokat, mely önmagában több éves folyamat, és ezután veheti igazán kezdetét a megfelelő infrastruktúra kialakítása és a fejlesztés. 

Mire használhatjuk majd a 6G-t?

A 6G nem egyszerűen az 5G továbbfejlesztett változata. Egy generációváltás mindig technológiai lépcsővel jár, semmiképpen sem csak az előző továbbfejlesztett verziója. A 6G-nél jelenleg a fő fejlesztési irány a dinamikus frekvenciahasználat, a többi még erősen alakul. Természesen cél a még nagyobb párhuzamosan csatlakoztatható eszköz, a még alacsonyabb késleltetés, és a nagyobb sávszélesség is. Tehát gyorsabban juttat el több adatot, ezáltal a jelenlegi innovációk sokkal jobban tudnak majd működni, illetve kaput nyithat olyan területek digitalizációjának is, melyek jelenleg még csak korlátozottan tudják kihasználni a digitális adatközlés lehetőségeit.  

A várakozások szerint a 6G-vel még erősebb VR- és AR-rendszereink lesznek, nagyobb teret kap a mesterséges intelligencia is. Az Oppo előrejelzése szerint gyökeresen megváltozhat az emberek és az MI közti interakció, annak köszönhetően, hogy a jövő készülékei öntanuló algoritmusokat töltenek le és telepítenek majd, illetve adatokat gyűjtenek az algoritmusok további fejlesztéséhez. Így végső soron a technológia a mindennapi életünk részévé válhat. 

A 6G áttörést hozhat az önvezető járművek terén is, ugyanis a sokkal gyorsabb, lényegében azonnali adatátvitelnek köszönhetően képes lesz a jármű valós időben letölteni és futtatni olyan tanuló algoritmusokat, amelyek más járművek és eszközök működését is figyelembe veszik. Ezzel a jelenleginél is tovább csökkentve az esetleges balesetek bekövetkezésének esélyét.

Az élet számos területére hatással lesz a 6G

Miben lesz más a 6G, mint az 5G?

A Samsung 2020 júliusában kiadott egy, a 6G-ről szóló elemzést, melyben felvázolja a vállalat jövőképét a következő generációs kommunikációs rendszerről. Amíg az 5G követelményei leginkább a teljesítményre fókuszáltak, a Samsung három olyan kategóriát is meghatározott, amelyeknek a 6G-szolgáltatások megvalósításához teljesíteniük kell. Ezek a teljesítmény, az architektúra és a megbízhatóság. A 6G teljesítménykövetelményei közé tartozik például az 1000 gigabit/s csúcs adatátviteli sebesség és a 100 mikroszekundumnál kisebb késleltetés. A 6G architekturális követelményei közé tartozik a mobileszközök korlátozott számítási képességéből adódó problémák megoldása, továbbá a mesterséges intelligencia (MI) bevezetése a technológiai fejlesztés kezdeti szakaszától kezdve, valamint az új hálózati entitások rugalmas integrációjának lehetővé tétele. A megbízhatósági követelmény a felhasználói adatok és az MI-technológiák széleskörű használatából adódó biztonsági és adatvédelmi problémákra irányul.

Először a 6G-szabványt kell létrehozni

A Samsung előrejelzése számos, a 6G-vel kapcsolatos szempontot vetít előre, ideértve a műszaki és társadalmi megatrendeket, új szolgáltatásokat, technológiákat is. „Az 5G kereskedelmi forgalomba hozatala ugyan csak a kezdeti szakaszban van, soha nem túl korai elkezdeni a 6G-re való felkészülést, mert általában körülbelül 10 év telik el a kutatás kezdetétől a kommunikációs technológia új generációjának kereskedelmi forgalomba hozataláig" – jelentette ki Sunghyun Choi, a kommunikációs technológia vezetője. A Samsung azt reméli, hogy a 6G-A generációváltás mindig technológiai lépcsővel jár, semmiképpen sem csak az előző továbbfejlesztett verziója. A 6G-nél jelenleg a fő fejlesztési irány a dinamikus frekvenciahasználat, a többi még erősen alakul. Természetesen cél a még nagyobb párhuzamosan csatlakoztatható eszköz, a még alacsonyabb késleltetés, és igen, a marketingesek kedvéért a nagyobb sávszélesség is.szabvány létrejötte 2028-ban, míg a tömeges kereskedelmi forgalomba hozatal 2030 körül következhet be. Az emberek és a gépek egyaránt a 6G felhasználói lesznek, ugyanis olyan fejlett szolgáltatások biztosítása jellemezheti majd, mint például a kiterjesztett valóság (AR), a mobil hologram és a digitális replika.

Ez is érdekelheti